2011. július 6., szerda

Marketing 2021-ben

 

1. A MARKETING TÁRSALGÁSI JELLEGŰVÉ VÁLIK

A járványnak köszönhetően minden eddiginél fontosabbá vált a márkák számára, hogy kapcsolatot teremtsenek ügyfeleikkel. Nem elég már csak a világba kiáltozni a marketingüzeneteket, és remélni, hogy minél többen meghallják őket. 2021 egyik legfontosabb marketingtrendje éppen ezért a beszélgetésekről és a kapcsolatokról szól majd. A márkáknak társalogniuk kell ügyfeleikkel, nem csak azért, hogy megerősítsék meglévő kapcsolataikat, hanem azért is, hogy újakat hozhassanak létre.

Az értékesítések már nem olyan fontosak az ügyfelek számára. Előtérbe került helyettük az információk és a közösségi ügyek iránti érdeklődés, amelyek a jövőben mind az aktivitást, mind pedig az ügyfelek megtartását befolyásolják majd.

2021-ben a márkáknak muszáj lesz foglalkozniuk ezekkel a történetekkel. A becslések szerint a következő esztendőben éri majd el a társalgási marketing a teljes potenciálját. A társalgási marketing egy olyan marketingmódszer, amelyben a márkák beszélgetéseken keresztül teremtenek kapcsolatokat az ügyfeleikkel chatbotok, közösségi üzenetek, telefonhívások és más kommunikációs eszközök segítségével. Célja a kapcsolatok kiépítése és megerősítése személyre szabott és személyre szóló tartalmakon keresztül.

Habár a társalgási marketing egy viszonylag fiatal koncepció, szerencsére nagyon könnyű igazodni hozzá, ezért a legtöbb márka egyszerűen és gyorsan átformálhatja saját marketingstratégiáját, hogy megfeleljen a vírus okozta szükségeknek és elvárásoknak. Mindezt a fejlődő technológia is elősegíti, hiszen egyre több mesterséges intelligenciával (azaz pontosabban gépi tanulással) működő megoldás áll a márkák rendelkezésére az efféle kommunikációk lebonyolításához. A chatbotok például lehetővé teszik, hogy akár több ezer ügyfél is személyre szabott ügyintézésben részesüljön, méghozzá automatizált körülmények között.

 

2. NOSZTALGIAMARKETING

A koronavírus okozta életmódváltások hatására egyre több márka nyúl a nosztalgiamarketinghez. A nosztalgiamarketing erős, pozitív érzelmeket kapcsol egy márkához, és megmutatja annak szentimentális oldalát is, amivel az emberek könnyebben azonosulnak.

Az olyan társadalmi és gazdasági bizonytalanságok idején, mint amilyen a mostani is, az emberek szívesen emlékeznek vissza a „régi szép időkre”, hogy elvonják a figyelmüket az aktuális helyzetről. A nosztalgiamarketing nem újdonság, hiszen nem csak a 2000-es évek végén pusztító gazdasági válságban, hanem az 1920-as évek válsága idején is alkalmazták már.

Ahogy az utazási és közösségi lehetőségek korlátozásra kerültek, a közösségi médián megnőtt a nosztalgikus kulcsszavak népszerűsége (durván 88%-kal). Az emberek tehát egyértelműen szívesen gondolnak vissza a régebbi időkre, még akkor is, ha azok sem voltak tökéletesek.

A cégeknek tehát arra kell törekedniük, hogy egy-egy pozitív emléket is hozzácsatoljanak márkájukhoz, hogy ezzel is megerősítsék a köztük és a fogyasztók közötti kapcsolatot.

 

3. KÖZÖSSÉGTUDATOS MARKETING

A legfontosabb 2021-es közösségi médiás trend kétségtelenül a közösségtudatos fogyasztók megjelenése. A fogyasztók e csoportja már 2020-ban is befolyásolta nem csupán a márkák világát, hanem a politikát és a társadalmi eszméket is. Az egyenlőség, a mentális egészség, a pénzügyek, az étkezési szokások és hasonló témakörök mind felkapott trendek voltak az év során valamennyi közösségi platformon. Az új generáció szemmel láthatóan nagyon fontosnak tartja ezeket a témákat, amikre első sorban a közösségi médián igyekeznek felkelteni mások figyelmét.

Fontos tehát, hogy a márkák is megszólaljanak az olyan témákban, mint a befogadás, a mentális egészség, vagy éppen a társadalmi egyenlőség, különben könnyedén feledésbe merülhetnek a fiatalabb generációk szemében az elkövetkezendő esztendőben. 

A cél tehát, hogy a márkák közösségtudatosabbá váljanak marketingjükben. A közvetlen értékesítés nem fog működni a millenáris, és a fiatalagg generációk képviselőivel. A millenáris korosztály csupán 1%-a állítja például, hogy a közvetlen hirdetések bizalomgerjesztők számukra. A marketingkampányokat tehát egy küldetés kell, hogy vezérelje, ami érzelmi szinten hat a célközönségére, és ezzel emberibbé teszi a márkát a vásárlók szemében.

Nem kizárt, hogy 2021 során (vagy már előbb is) a márkák egyre inkább elfordulnak majd a ma már hagyományosnak számító modern marketingstratégiáktól, és ezek helyett inkább nemes ügyek vezérelte kommunikációra váltanak át.

Fontos azonban megjegyezni azt is, hogy a társadalomtudatos marketing nem egy olyan olcsó taktika, amit az ember egy pillanat alatt implementálni tud. Ha egy márkáról egyértelműen látszik, hogy csak a profit vezérli, akkor az igazi PR rémálom lehet.

Ezzel szemben a hiteles, őszinte márkák sokkal több sikerre számíthatnak majd a fiatalabb generációk tagjai között, akik épp most válnak fizetőképes fogyasztókká.

 

4. A DIGITÁLIS ÁTALAKULÁS KORA

2021 egyik meghatározó közösségi médiás trendjeként a márkák arra számíthatnak, hogy mind a vállalatok, mind pedig a közösségi hálózatok az igazságra fókuszálnak majd, hogy elnémítsák az álhíreket. A közösségi médián mindig is nehéz volt megkülönböztetni a tényeket a kitalációktól, elég csak az életüket tökéletesként ábrázoló Instagram sztárokra, vagy a hamis Twitter fiókokra gondolni.

A téves, hamis információk és hírek csak még nagyobb problémává váltak a COVID-19 járvány kibontakozásával. Rengetegen kénytelenek életformáló döntéseket hozni ezekben a bizonytalan időkben, és sajnos előfordul, hogy egyesek valótlan, akár veszélyes információk alapján teszik ezt.

A téves információkról és álhírekről 2020 februárja óta többet hallhattunk, mint korábban bármikor. A járvány terjedésével az emberek érthető módon tudni akarták, hogy mi történik, és ahol a hiteles források képtelenek voltak elég gyorsan vagy hatékonyan kitölteni ezt az információs űrt, ott – ironikus módon – afféle vírusként jelentek meg és kezdtek el terjedni az álhírek.

 

5. A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁS ÓRIÁSOK ÚJ BERENDEZKEDÉSE

Az elmúlt durván 13 hónap során rengeteget hallhattunk a három legnagyobb közösségi platformról – a Facebookról, az Instagramról és a Twitterről. Annak ellenére, hogy ezek a hálózatok más demográfiai csoportokat céloznak meg, többnyire azonos pozíciókat képviselnek a vásárlók gondolataiban. Persze említést érdemel még a TikTok is, azonban annak ellenére, hogy rengeteget szerepelt idén a nemzetközi hírekben, még mindig távol áll a másik három stabilitásától.

A nagyobb platformoknak megvan a lehetőségük rá, hogy gyorsan és hatékonyan igazodjanak 2021 közösségi médiás trendjeihez, illetve a fogyasztók szokásaihoz. Képesek új funkciókat hozzáadni kínálatukhoz, méghozzá úgy, hogy azok egyszerre veszik fel a versenyt más platformok népszerű eszközeivel, és releváns lehetőségeket kínálnak a társadalomtudatos, álhírektől óvakodó közönségek számára.

 

6. RÉGI MARKETINGTAKTIKÁK EGY ÚJ PIACON

A bizonytalanabb időkben a marketingesek hajlamosak visszalépni a bevált, megszokott marketingtaktikákhoz ahelyett, hogy új ötleteken gondolkodnának. A becslések szerint 2021-re is ez lesz jellemző: több olyan „old-school” marketingtaktikát is látunk majd a nagyobb márkáktól, amelyekkel egyszerűbb módokon érhetik el célközönségüket.

Gondoljunk például a hírlevelekre, és a podcastekre, amelyek talán nem olyan kifinomultak, mint a legkorszerűbb taktikák, de sok marketinges és fogyasztó számára is ismerősek, és így biztonságosabban alkalmazhatók.

Visszatérhet több régimódi kommunikációs módszer is a fogyasztók részéről, úgymint a telefonhívások. Volt idő, amikor még telefonon zajlott a kommunikáció nagy része, de ahogy az emberek egyre inkább szöveges üzenetekre váltottak, ez is a háttérbe szorult. A hang szerepe azonban kezd ismét egyre fontosabbá válni, nem csak a beszélgetések, hanem a hangalapú keresés, hangos feljegyzések és hangos Tweetek formájában is.

 

7. A FELHASZNÁLÓI TARTALMAK ÚJRAKEVERÉSE

A felhasználói tartalmak új kategóriája az újrakevert („remixelt”) tartalmak. Ezek azok a tartalmak, amelyekhez a felhasználók meglévő formátumokat, sablonokat, és ötleteket használnak fel, hogy saját stílusukban vagy gondolataikkal újrapublikálják őket. Ilyen például a TikTok videók egy nagy része is, de az Instagram Reels is hasonló célt szolgál a felhasználók számára.

Habár a trend még viszonylag új, kétségtelen, hogy a jövőben egyre több lehetőség adódik majd a közösen szerzett, vagy újrakevert tartalmak előállítására a közösségi platformokon. Ez előreláthatóan még természetesebb kapcsolatokat tesz majd lehetővé az ügyfelek és a márkák között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése